“Az Oktatás Korszerűsítéséért Alapítvány”
3950 Sárospatak, Petőfi u. 1.
Adószám: 18414680-1-05
Számlaszám: 11734169-20004611

Kuratórium elnöke: Iván Sándor

eSZJA ügyfélkapu belépés online nyilatkozathoz.

Főzőverseny, „Menő menza nap” a Rákócziban az egészséges életmód jegyében

A „Menő menza” című EFOP-1.8.5-17-2017-00283 azonosítószámú pályázatunk keretében 2018. november 10-én „Menő menza” napot szerveztünk.Ezen a napon is sok minden várta az iskolába érkező gyerekeket, de nem a megszokott módon. Volt fórum az egészséges táplálkozásról, melyen előadónk volt dr. Eke Edit iskolaorvos, Pandák Judit dietetikus, Velmovszki Dóra élsportoló, és édesapja, Velmovszki József. Részt vehettek a gyerekek – a mozgás jegyében – sportversenyen és vetélkedőn az egészségről.Mégis, amit mindenki a legjobban várt, az a főzőverseny, ahol 11 csapat 2 kategóriában – Finomat hús nélkül? Lehetséges?; Cukormentesen, édesen és finoman… – mérhette össze főző tudását, kreativitását, ötletességét. A kész étkeket szakmai zsűri értékelte. Amíg az eredményhirdetésre várakoztak a résztvevők, nagyon sokféle egészséges nassolni valóból kóstolhattak, majd a csapatok által készített ételeket is megízlelhették. A zsűri értékelése után senki sem szomorkodott, hiszen minden csapat értékes ajándékcsomagot kapott. Sok új ismerettel, ötlettel gazdagodva fejeződött be a nap.

Tudatos vásárló leszek

A „Menő menza” EFOP-1.8.5-17-00283 azonosító számú pályázat keretében a Sárospataki II. Rákóczi Ferenc Általános iskolában megtartottuk a tudatos vásárlásra buzdító első foglalkozást az első évfolyamon. Az óra első részében kisfilmet néztünk, mely megmutatta a gyerekeknek, hogy a vásárlásaink során mikre kell figyelnünk. Majd hasznosítva az így szerzett ismereteket, különböző csomagolásokról olvastuk le az információkat (szavatosság, összetétel, márka stb.)Az óra befejezéseként lerajzolhatták a vásárlási szokásaikat a tanulók. Az idő gyorsan elrepült, reméljük sok hasznos ismeretet szereztek a gyerekek.

Szebényiné Ujhelyi Ildikó, Tatárkáné Nagy Anna

Kirándulás a Semmelweis Orvostörténeti Múzeumba

A „Menő menza” /EFOP 1.8.5.-17-00283/ pályázat keretében 2018. március 19-én budapesti kiránduláson vehettek részt iskolán 5-6. osztályos tanulói (45 fő). Ennek keretében látogatást tettünk a Semmelweis Orvostörténeti Múzeumban. A múzeum Semmelweis Ignác egykori szülőházában működik, amely a nyugati medicina történetét bemutató egyik legnagyobb európai gyűjtemény. Tárlatvezetés során megismerkedhettünk a gyógyítás múltjával az ókori Egyiptomtól. a legújabb korig. Nagyon sok érdekes eszközt láttunk, de megismerkedhettünk a magyar orvoslás nagyjaival is, kiemelten Semmelweis életútjával. Ebben az épületben található az Arany Sas Patikamúzeum is, amely eszközeivel, berendezési tárgyaival mindannyiunkat lenyűgözött. A tárlatvezetést az egészséges életmódról szóló előadás zárta, majd kedvünkre alkothattunk, kreatívkodhattunk is.Fakultatív programként ellátogattunk a Miniversumban, ahol a világ egyik legnagyobb terepasztalán játszhattunk. Itt 3 országból láthatunk maketteket, melyek az eredetinél 100-szor kisebbek. A kiállítás érdekessége, hogy az elhelyezett nyomógombok segítségével megelevenedik a táj, indulnak a járművek, s ezeket mi irányíthatjuk. Élményekben, ismeretekben gazdag, kellemes napot töltöttünk el Budapesten.