Iskolánk az EFOP-1.5.3.-16-2017-00038 azonosítószámú, ,,Humánszolgáltatások fejlesztése a Tokaj-Sárospatak térségben” elnevezésű projekt keretében meghívást kapott a ,,Gazdálkodj okosan!” című tematikus programsorozat három egymásra épülő vetélkedőjére, melynek helyszíne mind a három verseny alkalmával a Tokaji Ferenc Gimnázium és Szakközépiskola, Tokaj. A verseny elsődleges célja a fiatalok életkorspecifikus felkészítése a pénzügyek hatékony kezelésére, a pénzügyi ismeretek átadására, vállalkozási lehetőségek megismerésére, melyben több általános iskola csapata is megméretteti a tudását. A versenyre 5 főből álló csapatot szerveztünk, melynek résztvevői: Bagosi Brigitta 7.a, Fodor Áron 7.a, Batta Ádám 8.b, Oláh Bence 8.b, Thúróczy Tibor 8.b osztályos tanulók. Az első fordulón sikeresen túlvagyunk, ennek szellemében készülünk és várjuk a következő két fordulót.